Az egész akkor keződhetett, amikor kitört az a bizonyos botrány. Kommentek jöttek, minden fórumon, én pedig leesett állal ámultam, hogy férfiak és nők, fiatalok és idősebbek hogy képesek ilyeneket mondani, olyan jelzőket használni. A hozzászólások nagy része tudatlanságról és tapasztalatlanságról árulkodott. Érezhető volt, hogy a téma, a szoptatás teljesen ismeretlen a többségnek.

Önmagában ezért nem ítélem el azt a rengeteg kritikus kommentelőt, hiszen nem tudni valamit nem bűn, sokszor nem is biztos, hogy van ezért felelős, hacsak nem a világ, amiben élünk.

Volt idő, amikor még természetes volt, hogy a nők bárhol megetették gyermeküket ahol az megéhezett, és ezt az élet szerves részeként élte meg felnőtt és gyermek. Nem volt kérdés a nyilvános szoptatás.
Mára messzire kerültek egymástól nemzedékek, sokszor a családtagok is, az édesanyák magukra maradtak kisbabájukkal és újkori depressziójukkal. Ez már önmagában teljesen életidegen. Nem csak példa nincs előttük, mellettük, hanem valami félreértelmezett gondoskodás címszó alatt a négy fal közé kényszeríti őket a társadalmi elvárás. És ez még nem a szoptatás témaköre, csak a gyermek "helyes" gondozásáé.

Pedig bizony kevesebb depressziós és bizonytalan édesanya lenne, ha természetes lenne, hogy ha nem is változatlanul, de élik tovább felnőtt életüket. Ennek szerves része, ha rendszeresen kimozdulnak otthonról. A csecsemő viszont gyakran megéhezik, és itt már lehet némi gond, hiszen elképzelhető, hogy úton-útfélen meg kell állni megszoptatni.
Hiányzik mindennek az infrastruktúrája is, helyiségek, ahol tisztességes környezetben lehet összebújni a babával. De nem is biztos, hogy mindenáron el kell bújni. Ezt az erőteljes nyomást pont azért érezzük, mert a többségnek idegen a látvány, sőt, a gondolat is.

Mert mára a női mell kizárólag szexuális szimbólum lett, elvesztette másik (vagy inkább eredeti?) funkcióját a köztudatban, így sokaknak gusztustalan vagy meghökkentő a látvány. Pedig bizony szoptatásra teremtődött.
De ha valaminek két funkciója is van, akkor miért csak az egyiket fogadjuk el?

A szoptatás képessége egy csoda, egy adomány, semmivel sem kisebb jelentősségű szexuális vonzerőnknél. Beszéljünk róla többet, mutassuk meg, hogy ez mennyire természetes, mennyire szép, és mennyire az élet része.
Ha a következő nemzedékek többet látják és hallják, ha jobban megismerik magát a szoptatást, többé nem lehet olyan megalázó helyzet, hogy valaki koszos mellékhelyiségben vagy mások rosszalló megjegyzései kereszttüzében szoptassa gyermekét.

Célunk, hogy emeljük újra az élet természetes részévé a szoptatást, ami nyilvánosan és nem nyilvánosan is csak ugyan arról szól: a baba-mama kapcsolatáról és a baba táplálásáról.

Szmrecsányi Zsuzsi